Megérkeztek a Trend2 RAM-Design üzletébe a legújabb alvómaszkok. Korábbi gondolataim az ilyesmivel kapcsolatban, hogy fölösleges, alvás közben zavaró lehet és egyébként is, egészen eddig csak csak nagyon béna kivitelben láttam alvómaszkokat.

Aztán kipróbáltam egy szépen kidolgozott darabot. Az eset nem csak, hogy életminőség javulást hozott, de jókora összeget spórolt nekem az árnyékolástechnikán.

A helyzet ugyanis az, hogy tetőtéri lakásban lakom, és akkor kelek, amikor az első napsugarak elérnek hozzám. Noha ez produktivitást eredményez, nem biztos, hogy 5-6 óra körül ébredni mindig egészséges. Már épp beruháztam volna redőnyre, amikor a Daydream alvómaszk sztornírozta ezt a költést.

Vannak csak a külvilágot kizáró maszkok, én egy Aloe Veras-t próbáltam ki. Ez annyiban több a társainál, hogy a szemmel érintkező anyag Aloe Vera kapszulákat rejt, és a maszk alvás közben folyamatosan Aloe Verat juttat a szem környéki területre. Egy hetes használat után ez azt jelenti, hogy a bőr 27 százalékkal több nedvességtartalommal bír, így teszi a maszk a szem környéki területet puhábbá és rugalmasabbá, tehát úgy alszunk, hogy a beauty sleeping nem csak egy vicces megjegyzés a délutáni alvásra, hanem alvás közben tényleg szépül az ember.

Az anyag ugyanis több millió Aloe Verat tartalmazó mikrokapszulát rejt. Laboratóriumban kimutatták, hogy 300 masszkban töltött éjszaka során a maszk még mindig kifejti szépítő hatását. A mikrokapszulák nyílásokat tartalmaznak, azok a bőrrel érintkezve a nyomás és a testhőmérséklet hatására kinyilnak, majd szépen a bőrbe áramolnak és észrevétlenül, kis mennyiségben a szem köré kerülnek.

Csodás termék, kisbabás barátnőimnek tökéletes karácsonyi ajándék lesz. Az apukák füldugót kapnak. De persze ők is megtalálják a számításaikat, mert férfi maszkok is kaphatók. 

Karácsonyra ugyanakkor biztos favorit lesz az angyalkás darab.

A választék hatalmas, az anyagkínálat csodálatos, különböző pizsamákhoz is hozzárendelhetők az egyes darabok. Sok kedvenc van, csak győzze az ember hálóruhával, mert szettbe rendezve az igazi. Egy ilyet mindeképpen szeretnék...

Marilyn egyébként is adott az alvásra. Például következetesen melltartóban aludt, hogy éjszaka is tökéletesen nézzen ki, a mellei akkor is kapjanak alátámasztást, értsd: ne ereszkedjenek meg. Ha a melltartóban alvást kényelmetlenségi okokból a magam részéről nem is tudom vállalni, egy ilyen szép maszk felöltése ma már nincs ellenemre, sőt, rajongó lettem és azóta hirdetem: alvómaszkban aludni maga az életminőség változás. Végigaludt éjszakák, kipihent nappalok, és ennél nagyobb kincs, talán nincs is. Ajánlom mindenkinek.

A terméket online is beszerezheted, ha ideklikkelsz, de személyes vásárlás esetén a Trend2-ben találod meg, a RAM-Design üzletben, ahol a Reisenthel árukészletet is. Vigyázat a két árukészlet rendelkezik azzal a tulajdonsággal, hogy teljesen beszippant!

Képek forrása: Daydream, Pinterest, Google

A bejegyzés trackback címe:

https://trend-design.blog.hu/api/trackback/id/tr983319144

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jogtörpe 2015.01.23. 13:25:25

Szia! Hol tudom személyesen megnézni és megvásárolni a Reisenthel termékeket?
Köszönettel
süti beállítások módosítása